Csak lassan az örömmel!

2012 május 19. | Szerző: Kalapocska |

Amit most írni fogok első hallásra furcsának fog hatni. De szereztem némi tapasztalatot ez ügyben.

Az én depresszióm időleges. Néha jelen van (akkor is különböző mértékben), néha eltűnik. És néha átveszi a helyét a nagy boldogság (ami szintén csak átmeneti), mert az elsöprő örömet egyszer csak felváltja a mély bánat.

Legutóbbi “örömkedésem” a vonaton ért, amikor a tavaszi virágzásba borult tájat néztem elragadtatással. Nem csak annak örültem, hogy a természet szépséges arcát mutatja, hanem annak is, hogy tudok örülni. Hogy a boldogtalanság eltűnik olykor, és ilyenkor mégis csak szép az élet.

Eddig ez jó, csakhogy, akár a kés, hirtelen a jól ismert üresség és minden-hiábavaló érzése belém vágott. És ekkor jött a megvilágosodás, hogy csak lassan! Örülni mértékkel kell, mert, mint valami ellensúly, a bánat visszaránt.

Tehát néztem a tájat, és mondtam magamnak: ez csak fa, ez csak virág, ezek csak felhők a csupán kék égen. Csökkentettem az elragadtatást, az örömet, és kicsit jobben éreztem magamat.

A tárgyilagos szemlélő nézőpontjából bámészkodtam kifelé. Mindez nyugodttá tett.

Más alkalommal is alkalmaztam ezt a tárgyilagos nézelődést, és eddig bevált. Arra gondoltam végül, ha az életemben a kevesebb boldogság kevesebb szenvedéssel párosul, akkor ezt az alkut el tudom fogadni.

 

Megjegyzem: az egészséges lelkű emberek csak nyugodtan legyen boldogok mértéktelenül! Nekik nem árt.